A Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (DMRV Zrt.) stratégiai célja hogy a rábízott vízművek állapotát, műszaki színvonalát minden lehetséges eszközzel javítsa a környezet védelme és a fogyasztói elégedettség növelése érdekében.
Társaságunk az elmúlt években átlagosan árbevételének mintegy 10-15%-t fordította rekonstrukciókra és fejlesztésekre. A DMRV középtávú rekonstrukciós tervében 2007 és 2010 közötti időszakra közel 8 milliárd forint értékű rekonstrukció és új beruházás szerepel.
A DMRV elkötelezett a környezet védelme iránt, ezért mindent elkövet annak érdekében, hogy az egyre szigorodó előírásokat is be tudja tartani.
A fogyasztók körében végzett felméréseink azt mutatják, hogy nem csak mi, de Önök is elkötelezettek a környezet védelme iránt, úgy látják, hogy szükségesek a beruházások és azoknak menedzselését szolgáltatói, tulajdonosi feladatnak tartják.
A felmérés arra is rámutatott, hogy Önök több információra vágynak cégünk tevékenységével, projektekkel és az európai uniós pályázatokkal kapcsolatban.
Ezzel a honlap felülettel ezeknek az igényeiknek szeretnénk eleget tenni.